2013. június 17., hétfő

4. fejezet



4. fejezet
(Damon szemszög)

Nem igazán tetszett a megállapodás, amit Elenával kötöttünk, legszívesebben azt követeltem volna, hogy azonnal szakítson Stefannal, de ezt nem tehettem, ha nem akartam kockáztatni elvesztését. Éppen ezért megpróbáltam, jó képet vágni a dologhoz, ami ugyan nem volt könnyű, de az a gondolat, hogy Elena néhány héten belül a barátnőm lesz, megkönnyítette kissé a színjátékot.
Amikor pedig Elena kézen fogva maga után húzott a kanapéra és elkezdte kigombolni a nadrágomat, rögtön nem gondoltam semmire, csak rá.
Míg előző szeretkezésünk alkalmával ruhákat szaggatva estünk egymásnak, ezúttal kiélveztünk minden egyes pillanatot amit együtt töltöttünk.
Szépen lassan megszabadítottam Elenát pizsama felsőjétől, mialatt ő lassan kigombolta az ingemet és végigsimított a mellkasomon, még néhány percig kényeztettük egymást, kiélvezve a csendet ami ránk telepedett, majd előtört belőlem a vágy amit már nem tudtam elfojtani, nekiestem Elenának, ami ellen semmi kifogása nem volt.
Az újabb viharos szeretkezés után percekig csak feküdtünk egymáson, majd Elena felpattant és elkezdte felkapkodni magára a fehérneműit. Megijedtem, hogy talán megbánta ami az imént történt. Meglátva aggódó arckifejezésemet szája széles mosolyra húzódott, odalépett és megcsókolt, visszarepítve abba a mámorba amiben egészen egy perccel ezelőtt lebegtem, majd hirtelen megszakította a csókot és megszólalt visszarángatva ezzel a földre.
-          Mennem kell!
-          Hová?
-          Megbeszéltem a csajokkal, hogy ma délelőtt elmegyünk vásárolni, aztán beülünk ebédelni a Grillbe.
-          Most komolyan dobsz engem egy vámpírbarbie és egy defektes boszi miatt? .kérdeztem hitetlenkedve.
-          Hát ha szeretnél gyere velem, de nem hiszem, hogy élveznéd az egész napos vásárlást, ruhapróbálgatást és pletykálást.mondta egy elbűvölő mosoly kíséretében.
-          Ööööö, lehet, hogy inkább kihagynám-mondtam nevetve.
-          Rendben, de mi lenne, ha kilencre idejönnél? Főzhetnénk valamit és az egész estét együtt tölthetnénk, sőt egy kicsit még a reggelből is!- mondta pajkosan, majd odalépett hozzám és átölelt.
-          Tetszik az ötlet, de ha józanul gondolkozok, akkor eszembe jut, hogy mi lesz Stefannal, nem lesz baj ha ilyen sokáig hanyagolod? - kérdezte talán egy kicsit túl aggodalmasan.
-          Ne gondolkodj józanul, a szerelemben az nem szokás. - mondta, majd egy szenvedélyes csókkal belém fojtotta a további aggodalmaskodást.
Mire felocsúdtam Elena már beült a kocsijába és elhajtott, én pedig ottmaradtam kusza gondolataimmal és az Elena iránt érzett szerelemmel, ami talán végre viszonzásra lelt.



3 megjegyzés:

  1. Kedves Noémi
    Most nemrég kezdtem el olvasni a történeted és nagyon tetszik! Komolyan! :) Várom a következő részt!
    xx S.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök és köszönöm :) igyekszem a következővel :)

      Törlés
  2. Hello Noémi, szuper lett a rész.
    További sok sikert. Izgatottan várom a folytatást.

    VálaszTörlés